A magyar sajtó – érthető okokból – kiemelten foglalkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2013. január 31-i egynapos moszkvai munkalátogatásával, Vlagyimir Putyinnal történt találkozójával, amely az orosz elnök iniciatívája alapján valósult meg.
A hivatalos, előzetes magyar tájékoztatás szerint elsősorban energetikai (Déli Áramlat, Paks) és kereskedelmi jellegű témák indokolták a Putyin-Orbán találkozót. A Kreml előzetes, ugyancsak január 24-én kiadott hivatalos közleménye ezeken kívül a kulturális kapcsolatok megemlítését is fontosnak tartotta.
A január 31-én lezajlott találkozót követően a magyar kommentárok kiemelték Orbán és Putyin „egymásra találását” (pl. Népszabadság, „Putyin és Orbán kapcsolata fejlődik”). Bizonyos sajtótermékek már egyfajta „Orbán-Putyin paktum” meglétéről véltek tudomást szerezni.
Ahhoz képest, hogy a magyarországi sajtó milyen nagy terjedelemben foglalkozott Orbán moszkvai útjával, szembetűnő az oroszországi tömegtájékoztatás közönye. Én magam január 31-én vagy hatvan orosz tévécsatornát pörgettem végig, de semmilyen híradást nem láttam Orbán moszkvai látogatásáról. Az interneten is rákerestem a föderális csatornák honlapjaira, de azok semmilyen képes tudósítást nem közöltek a magyar kormányfő egynapos moszkvai látogatásáról. S ez nem feltétlen a geopolitikai realitások következménye, hiszen néhány éve Gyurcsány Ferenc Putyinnal történt találkozóiról rendszeresen beszámoltak a legfontosabb, föderális csatornák. A Kreml hivatalos honlapjára ugyan felkerült egy híradás a Putyin-Orbán találkozóról, de nem a főhírek közé, s ezt is 24 órán belül lepörgették (a budapesti orosz nagykövetség ugyanakkor szép fényképtablóval emlékezett meg a január 31-i tárgyalásról).
Érdemes megfigyelni, miként számoltak be a magyar, illetve orosz hivatalos források a Putyin-Orbán találkozó megbeszéléseiről. A hivatalos magyar verzió azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy Orbán szűk körben is megbeszéléseket folytatott Putyin elnökkel, s a tárgyalások összesen két és fél óráig tartottak (ennek aláhúzására nyilván azért volt szükség, mert olyan pletykák kaptak szárnyra, miszerint a találkozó mindössze negyed óráig tartott). A magyar verzió hosszasan taglalja a magyar-orosz energetikai együttműködés lehetőségeit, s idézi Orbán Viktor Oroszországra vonatkozó udvarias, de kicsit furcsán hangzó szavait („az orosz kultúra iránti tiszteletünk adja meg az alapját a jó gazdasági együttműködésünknek.”, Magyarország nagy nemzetként tekint Oroszországra).
A Kreml hivatalos közleménye szerint – amit idehaza is aláhúztak – Oroszország „kiemelt partnerként” tekint Közép-Európában Magyarországra (ezt a megállapítást igyekszik cáfolni a regnum.ru – az egyetlen olyan jelentősebb orosz portál, amely bizonyos rendszerességgel figyelmet fordít hazánkra – magyar ügyekkel foglalkozó szemlézője, Dmitrij Szemusin, mondván, ha Magyarország kiemelt partner lenne, akkor az oroszországi média nem teljes csönddel reagált volna a magyar miniszterelnök látogatására).
Míg a hivatalos magyar közlemények szinte kizárólag a gazdaságról, energetikáról, pénzről szóltak, a Kreml tájékoztatása a humán kapcsolatok fontosságát is megemlítette. Putyin köszönetet mondott Budapest vezetésének, amiért Lev Tolsztojról sétányt neveztek el a magyar fővárosban (értsd: számon tartjuk a budapesti, orosz vonatkozású utcanevek változásait). Az orosz elnök szóba hozta a finnugor együttműködés fontosságát is, amit a magyar hivatalos tájékoztatás ignorált. Putyin megjegyezte, hogy a magyar-orosz kapcsolatok, ellentétben az elmúlt évtizedek gyakorlatával, az átláthatóság, a barátság és a pragmatikus érdekek mentén fejlődnek (ezt fordította félre az MTI olyan módon, hogy az a jelenlegi kormány aktuálpolitikai érdekeinek feleljen meg, az „évtizedek helyett”, „elmúlt tíz évet” adva az orosz elnök szájába. A Távirati Iroda később korrigálta a helytelen fordítást).
Összességében, a magyar miniszterelnök moszkvai meghívása, Putyin elnökkel való tárgyalása arról tanúskodik, Moszkva továbbra is pragmatikus és jó viszonyra törekszik Magyarországgal. Közös érdek, s ezt már mindkét fél nyíltan vallja, hogy a 2002 után fellendülő magyar-orosz együttműködés folytatódjon a felek számára előnyös, pragmatikus módon. Bizonyos jelek (a kormányfő nyilatkozata a találkozó másnapján a Magyar Rádiónak: „A magyar történelem nagy tanító. Ezért az első siker az, hogy nemcsak kimentünk Moszkvába, hanem haza is jöttünk.”; az orosz média hallgatása) azonban mintha arról tanúskodnának, hogy egyelőre nem tört meg a jég Orbán és Putyin kapcsolatában, annak ellenére, hogy a magyar miniszterelnököt – szinte maga számára is meglepő módon („nagyon mély barátsággal fogadtak bennünket, ami azért az orosz-magyar kapcsolatok történetét tekintve nem szükségszerű.”) – jól fogadták Moszkvában. Feltételezem, hogy a kormányzó párt 2009 előtti, ellenzéki szerepben képviselt oroszellenes retorikáját még nem teljesen feledték el.
A kicsi és geopolitikailag jelentéktelen Magyarország azonban nem feltétlen csak önmagában fontos Oroszország számára, hanem a térségünkben valós geopolitikai súllyal rendelkező Románia okán (feltételezem, az se véletlen, hogy a Budapestre akkreditált jelenlegi orosz nagykövet éppen Bukarestből érkezett a magyar fővárosba). A jó magyar-orosz kapcsolatok intő jelként hathatnak az Oroszországgal nem éppen jóban levő Bukarest számára (figyelmet érdemel, hogy a térségünkkel rendszeresen foglalkozó regnum.ru portál futószalagszerűen közli a híreket és elemzéseket Románia felosztásának üdvösségéről, szinte kéjes örömmel taglalja a mostanság újból kiéleződő magyar-román konfliktus fejleményeit, rendszeresen ír az erdélyi magyar szeparatizmusról, a magyar revízió lehetőségéről).
És hát ebben a tekintetben, kétségtelen, a jelenlegi magyar kabinet ígéretesebb partnernek tűnik Oroszország számára, mint amilyen a határon túli magyarokat 2004-ben látványosan megtagadó kormány volt.
(orbanviktor.hu, kormany.hu, kremlin.ru)