Julija Latinyina a Novaja Gazeta hasábjain folytatott érdekes beszélgetést az emberiség őstörténetéről Vjacseszlav Vszevolodics Ivanov orosz kutatóval. A nyelvész, antropológus Ivanov – Gamkrelidzével együtt az Индоевропейский язык и индоевропейцы (1984) c. alapmű szerzője – Magyarországon is ismert kutató. Az Ivanov tanulmányaiból válogatott Nyelv, mítosz, kultúra c. kötet Hoppál Mihály szerkesztésében jelent meg 1984-ben.

Az ember kialakulására vonatkozó elméletek folyamatosan változnak az újabb leletek tükrében. Nemrég előkerült bizonyítékok alapján megállapításra került, hogy a hominidák már 4 millió évvel ezelőtt két lábra emelkedtek.

Az ember evolúciójának legfontosabb fejleménye a hatalmas agytömeg kialakulása. A mai agytömeg 300-400 ezer évvel ezelőtt alakulhatott ki. A neandervölgyi embernek már a modern emberhez hasonló agya lehetett. A neandervölgyi ember ismerte a művészetet, és, mint ahogy az nemrég bebizonyosodott, keveredhetett a modern emberrel, különösen Európában – melyet a modern ember csak későn szállt meg – és az Altajban. Az Altajban élt a nemrég felfedezett gyenyiszovai ősember, egy önálló hominida csoport, amely egyaránt közel állt a modern emberhez és a neandervölgyiekhez is.

A modern ember (homo sapiens) mintegy 200 ezer évvel ezelőtt alakult ki az Egyenlítői Afrika környékén, a neandervölgyiek és a modern ember közös őse mintegy 600 ezer évvel ezelőtt élt.

Ugyancsak egy nemrég, 2003-ban került elő Indonéziában fölfedezett hominida taxon, az alacsony termetű homo floresiensis („hobbit”), amely mintegy 18 ezer évvel ezelőtt halhatott ki, tehát még együtt élhetett a modern emberrel.

A modern ember őseként meghatározott ún. „Mitokondriális Éva”, aki egy kb. 150 ezer évvel ezelőtt élt kelet-afrikai nőszemély volt – genetikai értelemben minden ma élő ember az „ő” leszármazottja – rendelkezett a FOXP2 „beszédgénnel”. Ez a gén megtalálható más állatfajoknál is, a madaraknál a csicsergésért felelős, az emlősöknél a kommunikáció különböző formáiért. A csimpánznál is megvan ez a gén, ám az embertől némileg eltérő formában. A neandervölgyieknél ez a gén már a homo sapiens sapienshez közeli formában van meg, ami arra utal, hogy a neandervölgyiek fejlett beszéddel rendelkezhettek.

Az emberi kommunikáció kezdetei a gesztikulációval kapcsolatosak. A csimpánzok, gorillák „aj”, „oj” szerű „kiáltásaiban” is van rendszer, azok az élelemszerzéssel vagy veszélyhelyzettel kapcsolatosak. A cetek szintén hatalmas aggyal rendelkeznek, a bálnák esetében megállapították, hogy rendkívüli hosszúságú „dalokat” adnak elő, melyeket időnként ismételnek. A bálnák agya ráadásul ugyanúgy megosztott jobb és bal féltekére, mint az emberi agy. Erre valószínűleg azért van szükség, hogy az állat aludni tudjon a vízben, kikapcsolva bal agyféltekét. Hasonló folyamatok zajlanak le az emberi meditáció és alvás folyamán is, amikor „kikapcsolódik” a bal agyfélteke. Az álmokat a jobb agyféltekével látjuk, és ez a rész felelős a muzikális érzékért is.

Az emberi nyelv gesztusok és kiáltások keverékeként jött létre, melyek lassan fonémákká alakultak. Az ember abban különbözött a majomféléktől és más állatoktól, hogy örökölte és továbbépítette az őseitől kapott „kiáltás”- majd fonémarendszert. A tanulás és továbbadás különbözteti meg az embert az állatoktól, nem más, hiszen a méhek is képesek értelmes gondolkodásra, és a hódok is használnak eszközöket…

Feltételezhető, hogy a „Mitokondriális Éva” sok csettintő hangot tartalmazó nyelven beszélhetett, tonális nyelven, amelyben a jelentést nemcsak a fonémák határozták meg, de a hangsúly is. Az első emberek a maguk tonális, „éneklő” nyelvén valószínűleg nemcsak dalokat énekeltek, hanem zenei ritmusok révén adhattak át hosszabb és fontosabb gondolatokat is. Olyan gondolatokat, történeteket, melyeket fontosnak tartottak megjegyezni, hiszen a ritmusos-zenei szövegeket könnyebb memorizálni (mint ahogy a Védákat is énekelték).

Az emberiség hajnalán kisszámú embercsoportok voltak, feltételezhető, hogy olyan kiscsoportokban éltek, ahol tilos volt az egymás közötti nemi viszony: ez alapozta meg a szociális szerveződés első formáit is (exogámia).

A homo sapiens sapiens migrációja 50-60 ezer évvel indulhatott meg Afrikából. Az első emberek az Arab-félszigeten át haladtak India és Dél-Ázsia felé, ahol a gyenyiszovai emberrel találták szembe magukat. Kimutatható, hogy a gyenyiszovaiak fő lakhelye a mai Délkelet-Ázsiában volt, az Altajba migráció útján kerültek, ahol neandervölgyiekkel találkoztak. Az Afrikából érkező kolonizátorok – a fiatalon elhunyt zseniális orosz nyelvész, Szergej Sztarosztin szerint, aki újraértelmezte a Iljics-Szvitics által megfogalmazott nosztratikus nyelvelméletet, miszerint az indoeurópai, uráli, altaji, kartvéli, dravida, sémi, észak-afrikai, jenyiszeji, tibeti-kínai nyelvek visszavezethetők egyetlen közös ősre – nosztratikus nyelven beszéltek, amiből a mai eurázsiai nyelvcsaládok többsége származik.

Új-Guineában azonban fennmaradtak olyan nyelvek is, amelyek nem illeszthetők be a feltételezett nosztratikus nyelvbe, lehetséges, hogy ez a gyenyiszovaiak öröksége. A világban nyolc „makronyelvcsalád” különböztethető meg: a nosztratikus, a sino-kaukázusi (ide tartoznak a baszk, jenyiszeji, abház-adige, naho-dagesztáni, hurrita-urartui, tibeti nyelvek), paleoázsiai, ausztroázsiai, ausztronéziai, az afrikai koiszan, niger-kongói és nílusi-szaharai makronyelvcsaládok. Új-Guineában, ahol viszonylag kis területen koncentrálva mintegy 1000 nyelvet beszélnek, a mondottakon még néhány „makronyelvcsalád” nyoma mutatható ki.

A felső paleolitikum korában kialakuló emberi művészet tanulmányozása során már képet kaphatunk a túlvilágról alkotott elképzelésekről is. A lascauxi barlangrajzok között van egy, amely egy halott embert mutat, mellette egy elreppenő madár. Ez talán lélekképzet lehet. Az 1994-ben feltárt franciaországi Chauvet barlangban medvetemetkezés nyomaira bukkantak, mintha a medvéket is ugyanúgy temették volna, mint az embereket…

A neolitikus forradalom után az első állandó települések 9-10 ezer évvel ezelőtt bukkantak fel, az első városok 2-3 ezer évvel ezt követően. Nemcsak a mai Izrael, Palesztina, Jordánia, Irak területén jelennek meg az első települések, de a mai Dél-Törökország vidékén is. A legnagyobb város a Kr. e. 8. évezredben Catal-Hüyük volt. Az első városok láthatóan kultikus központok voltak, nagy szociális egyenlőtlenségekkel, melyek a laikus és szakrális népesség közötti különbségből következtek.

A 8. évezredben megkezdődött a mezopotámiai népesség kiáramlása. Egyik csoportjuk nyugatra haladt, elérve a mai Erdélyt – ennek emléke a Vincsa kultúra, amelynek emlékei közül a sumér írásbeliséghez hasonló tárgyak kerültek elő. Egyik központja a mai Várna területén volt, ahol fantasztikus gazdagságú aranykincsek kerültek elő.

Éppen a Balkánon kezdtek el fémeket használni, itt kezdődik a rézkor. Ez a balkáni magaskultúra külső agresszió áldozata lett, egy északról jövő népesség pusztította el.

Az aranyat eredetileg rituális célokra használták, és az ezüst is korán megjelent, még az indoeurópaiak előtt Európában. Erre utal, hogy az ősi európai nyelvekből egyedül megmaradt baszk nyelvben megőrződött az ezüst ősi európai nevéből származó szógyök (zilar), ami aztán később az indoeurópai nyelvekbe is átkerült (silver, szerebro stb.).

A rézkor után következett a bronzkor. A bronzhoz szükséges ónt Afganisztánból és a Kaukázusból hozták Mezopotámiába. A bronz termékek egész Eurázsiában elterjedtek (még az eszkimó nyelvben is a bronz szó közel-keleti származású). A bronz volt az első igazán tömegesen használt fém, amelyhez ipari tevékenység is köthető.

Vasat először a kis-ázsiai hattik készítettek, majd az őket kiszorító hettiták. A vas titkát próbálták úgy őrizni, mint a 20. században a szuperhatalmak az atomtitkot. A vas elnevezése az ősi nyelvekben „égi fém”, arra utal, a vasat eredetileg a földre hullott meteoritokból nyerték, de később rájöttek arra, hogy ezt a földből is elő lehet nyerni. Ez fantasztikus felfedezés volt, az emberiség történetében első alkalommal sikerült „földi módon” utánozni az „égit”.

Az ókori Kelet városai – melyek közül a legnagyobb kiterjedést a kb. 250 ezer lakosú Ebla érte el – helyén despotikus államok alakultak ki. A marxista keletkutató Mark Wittfogel a totalitárius államok genezisét az ókori Keletre vezett vissza (Wittfogel végső soron az orosz despotizmus/ sztálinizmus gyökereit is az ókori keleti despotikus államokban véli fölfedezni, lásd: Oriental Despotism: A Comparative Study of Total Power) Az ókori keleti államok Mecsnyikov orosz keletkutató szerint az öntözéses gazdálkodás megszervezéséből, annak bürokráciájából nőttek ki.

Az ókori államok persze nemcsak a bürokráciát és a despotizmust ajándékozták az emberiségnek: Egyiptom, meglehet a matematika hazája volt, s olyan érdekes alakokat adott a világtörténelemnek, mint Ehnaton fáraó, akiknek a szövegei és tevékenysége nem elsősorban „vallásreformerről”, hanem afféle „racionális, felvilágosult” emberről tanúskodnak (az Ehnaton által kezdeményezett napkultusz már-már biológiai, élettani érvekre támaszkodik, persze az akkor használatos teológiai terminológia köntösében).

Az emberiség őstörténete a közeljövőben „megismétlődhet”: Sir Martin Rees csillagász szerint már megszülettek, itt élnek köztünk azok az emberek, akik a Mars első telepesei lesznek.  Az ő életük sokban hasonló hasonló lesz az első emberekéhez: nekik is majd egy ismeretlen, érintetlen világot kell majd felfedezniük, értelmezniük, magukévá tenniük, nevet adniuk a dolgoknak.

(Novaja Gazeta: Celeszoobraznoszty cseloveka, kép: shulgan-tash.ru)