Hosszú hallgatás után Moszkva ismét felszólalt a bebörtönzött ukrán ellenzéki vezető, Julia Timosenko védelmében. Az orosz külügyminisztérium kedd este kiadott közleménye szerint Moszkva aggodalmát fejezi ki a romló egészségügyi állapotú, és orvosi kezelésre szoruló Timosenko helyzete miatt. Moszkva reményét fejezi ki, hogy Timosenko élhet majd törvényes jogaival, és az ukrán vezetés humanitást tanúsít majd a volt miniszterelnök irányába.
A Kreml legutóbb tavaly októberben szólalt meg a Timosenko-ügyben, amikor Putyin kijelentette, nem érti, hogy miért ítélték hét évi börtönre a volt kormányfőt, hiszen a részvételével kötött orosz-ukrán gázszerződések megfeleltek az ukrán, orosz és nemzetközi jogi normáknak. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig azt nyilatkozta, hogy az ügy átpolitizált, és Oroszországgal van összefüggésben.
A Timosenko-ügyben elfogadott orosz álláspont megfelel annak, amit a Nyugat is képvisel. Az USA és az EU is azt követeli Kijevtől, hogy adjon széleskörű tájékoztatást, mi folyik Timosenkóval a börtönben (a volt miniszterelnök arról adott hírt, hogy megverték a börtönben, majd éhségsztrájkba kezdett), engedjen be diplomatákat a fogvatartotthoz, és gondoskodjanak a betegeskedő fogoly egészségügyi ellátásáról.
A Nyugat álláspontja kiszámítható volt Timosenko-ügyben, Moszkváé nem feltétlen. Viktor Csumak ukrán politológus szerint az orosz külügy közleménye komoly figyelmeztetés Viktor Janukovics elnök számára. A Kreml nem felejtette el, hogy a Timosenko-ügy árnyékot vetett a gázszerződés másik szereplőjére, Vlagyimir Putyinra is. A közleményt épp akkor tették közzé, amikor Janukovics és Putyin találkozójáról is hírt adtak, az tehát figyelmeztetésnek is tekinthető az ukrán elnök számára, hogy jól gondolja meg, mivel érkezik Oroszországba, főleg azt követően, hogy fölmerült, Ukrajna érvénytelenítené a harkovi megállapodást, ami lehetővé teszi az orosz flotta számára a Fekete-tenger-i állomásozást egészen 2042-ig.
(Nyezaviszimaja Gazeta)