A képen: Kazany 2006 májusában
Az elmúlt húsz évben az etnikai nacionalizmusok fellángolásával és a népesség összetételének megváltozásával Oroszország egyik legfontosabb problémájává vált a nemzetiségi kérdés. Ezt érzékelve Vlagyimir Putyin az elnökválasztási kampány kezdetén hosszú tanulmányt szentelt az oroszországi nemzetiségi kérdésnek a Nyezaviszimaja Gazetában.
Putyin a cikkben megállapítja, a nemzetiségi kérdés fundamentális probléma Oroszország számára. A jelen realitása, az etnikai és vallási nézeteltérések konfliktusokat provokálnak és szélsőséges politikai csoportok ideológiájává válnak. Ezek megsemmisítik az államot, megosztják a társadalmat.
Mindemellett kolosszális méretű migráció vette kezdetét a közelmúltban, amit máris sokan új „nagy népvándorlásnak” neveznek. Milliók hagyják el szegénységtől és konfliktusoktól sújtott otthonaikat. Ez a folyamat egész kontinensek korábban megszokott képét formálhatja át.
Épp ezért a nemzetiségi kérdés immáron a legfejlettebb országokat is érinti, azokat, melyek korábban toleranciájukkal büszkélkedtek. Manapság éppen ezekben az országokban jelentik be egyre-másra, hogy a multikulturalizmus csődöt mondott, arra alapozva, hogy nemhogy asszimilálódni, de adaptálódni se képesek bizonyos nemzetiségi-vallási csoportok. Ismertek azok a nagyvárosok, ahol egész negyedekben olyan jövevények laknak, akiknek immár néhány generációja nem ismeri a befogadó ország nyelvét. A válasz erre a jelenségre az idegengyűlölet kibontakozása az őslakos népességben. A politikusok, akik a multikulturalizmus bukásáról beszélnek, előhúzzák a nemzetiségi kártyát, és lassan a radikálisok mezejére tévednek. A radikális erők egyre erősödnek, ők pedig az erőszakos asszimilációt javasolják, a határok lezárását, a migrációs politika szigorítását. Ennek következtében a más kultúra hordozói vagy eltűnnek, vagy teljesen elkülönülnek (ilyetén módon lezárulnak előtte a karrier, érvényesülés útjai – „attól az állampolgártól, akit ilyen helyzetbe kényszerítenek, nehéz elvárni a lojalitást saját országához.” – írja Putyin).
A „multikulturalizmus bukását” a nemzetállamok krízise követi majd, ami komoly kihívást jelent Európa számára.
Oroszországban a helyzet gyökeresen különbözik az európaitól – szögezi le Putyin. Az oroszországi nemzetiségi és migrációs problémák szoros kapcsolatban állnak a Szovjetunió, „azaz a történelmi, nagy Oroszország” széthullásával. A Szovjetunió összeomlása után „elkerülhetetlenül” degradálódtak az állami, szociális, gazdasági intézmények.
20 évvel ezelőtt a szuverenitási parádé idején, a Központtal való küzdelem jegyében az Oroszországi Föderáción belül is megkezdődött a „nemzetállamok” kialakítása. A szövetségi Központ kulisszák mögötti játékba kezdett, nagyobb szuverenitást kínálva az autonómiáknak, hozzájárulva a szeparatizmus megerősödéséhez.
Oroszország a széthullás után a szakadék, illetve néhány régióban az „etnikai jellegű” polgárháború szélén állt, de végül népe helytállása eredményeképpen nem omlott össze. Az történt, amit Kljucsevszkij is írt a Zavaros időszak kapcsán: „Amikor összeroppantak a társadalmi rend politikai eresztékei, az országot a nép erkölcsi akarata mentette meg.”
November 4. is erre emlékeztet, ami nem annyira a lengyelek legyőzésének, hanem „saját magunk legyőzésének” ünnepe – írja Putyin.
A történelmi Oroszország nem nemzetállam volt és nem is amerikai típusú „olvasztótégely”. Oroszország évszázadokig úgy fejlődött, mint soknemzetiségű állam. Ebben az országban az egyes népek évszázadokig keveredtek, hatással voltak egymásra. Sok száz etnosz, melyek az oroszokkal együtt éltek. Oroszország kolonizálásában mindezek a népek részt vettek. Ennek eredményeképpen ukránok nemcsak a Kárpátoknál élnek, hanem Kamcsatkán is, akárcsak a tatárok, zsidók, beloruszok…
Ilarion pátriárka az Elmélkedések a törvényről és a kegyelemről c. művében, valamint a középkori orosz krónikák mind kihangsúlyozzák a Rusz soknemzetiségű jellegét (Putyin itt idéz a Régmúlt Idők Krónikájából) – vázolja fel a történelmi múltat a politikus.
Ennek kapcsán írta Ivan Iljin orosz filozófus: „Nem kiirtani, nem elnyomni, nem rabbá tenni az idegen vért, nem elfojtani a más törzsű és más lényegű életet, hanem lehetővé tenni, hogy lélegzetet nyerjen a nagy Hazában…mindenkit tiszteletben tartani, mindenkit kibékíteni, mindenki imádkozzon a maga módján, dolgozzon a maga módján, a legjobbakat pedig bevonni az állami és kulturális építkezésbe.”
Ennek az unikális civilizációnak a tengelyében az orosz nép, az orosz kultúra áll. „Provokátorok és ellenségeink” épp ezt a gerincet akarják kiragadni Oroszországból, ők azok, akik hamis beszédeket folytatnak „az oroszok önrendelkezéséről”, a „faji tisztaságról”, és akik azt mondják, be kell fejezni 1991 ügyét, és megszabadítani az orosz népet a rá nehezedő birodalomtól.
„Mély meggyőződésem, hogy az orosz monoetnikus «nemzetállam» felépítésének eszméje ellentmond ezeréves történelmünknek. Mi több, ez a legrövidebb út az orosz nép és orosz államiság megsemmisítéséhez.”
Ma azt kiáltják, „Elég etetni a Kaukázust!”, holnap azt fogják: „Elég etetni Szibériát, a Távol-Keletet, Urált, a Volga-vidéket, Moszkva környékét!” „Épp ezen recept alapján tevékenykedtek azok, akik szétverték a Szovjetuniót.” Putyin szerint az orosz nép már „önrendelkezett”, „az orosz nép önrendelkezése a polietnikus civilizáció, melyet az orosz kulturális mag erősít meg.”
Az orosz fejlődés unikális. „Soknemzetiségű társadalom vagyunk, de egységes nép.” Ám ha ezt megfertőzik a „nacionalizmus bacilusai”, akkor a társadalom elveszti erejét.
Szükséges az együtt élő emberek kultúrájának tisztelete, de nem lehet arra kényszeríteni az eltérő kultúrájú embereket, hogy együtt éljenek.
Érdekes – írja Putyin – hogy a Szovjetunió fennállása idején sokan, nem oroszok is orosznak vallták magukat, s hogy az orosz emigráns diaszpórák soha nem alkottak nemzeti közösséget, mert „a mi identitásunk más kulturális kód.”
Az orosz államteremtő nép. Az oroszok nagy küldetése az egyesítés, civilizációteremtés. A nyelvvel, a kultúrával, megértéssel, ahogy Dosztojevszkij írta, összekötni az „orosz örményeket, orosz azerbajdzsánokat, orosz németeket, orosz tatárokat… Egy olyan civilizáció megteremtése, ahol nincsenek „kisebbségek”. Ez a civilizáció az orosz kulturális dominancián alapul, amit a továbbiakban is őrizni kell Putyin szerint.
Hatalmas szerepe van ebben a folyamatban az oktatásnak. Putyin szerint amerikai mintára össze kellene állítani annak a 100 könyvnek a listáját, amit minden oroszországi diáknak el kellene olvasnia. Emlékeztetett Hollywoodra is, amely nagyon fontos szerepet játszott az amerikai értékrendszer formálódásában és terjesztésében. „Van mit tanulni.”
Nemzeti stratégiára van szükség Oroszországban. Szükséges föderális szinten egy olyan intézmény kidolgozása, amely a nemzetiségi problémával foglalkozik.
Putyin a cikkben helyesli a Medvegyev által kezdeményezett, a politikai életet liberalizáló intézkedéseket a pártok regisztrációjának megkönnyítésésről, a kormányzók választhatóságáról. Nem lehet ugyanakkor megengedni, hogy regionális pártok alakuljanak. „Ez egyenes út a szeparatizmushoz.”
Ami a migrációt illeti, Putyin szerint a jövevényeknek tisztelniük kell az őslakosok kultúráját; nem lehet megengedni, hogy zárt etnikai enklávék keletkezzenek; az orosz nyelvet és kultúrát ismerő bevándorlókat lehet befogadni; erősíteni kell a posztszovjet integrációt.
„Évszázadokig éltünk együtt. Együtt győztünk a legszörnyűbb háborúban. És együtt fogunk élni a jövőben is. Azoknak pedig, akik meg akarnak osztani bennünket, egyet mondhatok – erre várhattok...”
(Vlagyimir Putyin: Rosszija: nacionalnij voprosz, Nyezaviszimaja Gazeta, 2012. 01. 23.)