A WikiLeaks portál közzétette a birtokában lévő amerikai diplomáciai iratok első csoportját (ezek Oroszországra vonatkozó néhány állítását már idéztük). Az eddig nyilvánosságra került dokumentumok az USA és világ kapcsolatának titkos krónikáját tartalmazzák, s bár ezek jelentős részének nincs posztszovjet vonatkozása, érdemes azt a Nyezaviszimaja Gazeta által is közölt összefoglalást idézni, amely röviden összegzi az eddigi megtudott legfontosabb információkat, úgy mint:
1. Szembenállás Pakisztánnal annak atomprogramja miatt: 2007-től kezdve Washington titkos erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megakadályozza a pakisztáni atomprogramot.
2. Az észak-koreai rezsim bukása: amerikai és dél-koreai vezetők az észak-koreai kommunista rendszer lehetséges bukása utáni következményeket tárgyalták meg, úgy, hogy az egyesült Korea az USA szövetségese lenne.
3. Guantánamo: a guantánamói foglyok átszállítása és elhelyezése politikai alkuk tárgya volt Washington és szövetségesei között. Szlovénia például azt kérte, egy fogoly befogadása fejében tegyenek lehetővé egy találkozót Obama elnökkel. A Fehér Ház azt ígérte Belgiumnak, több fogoly befogadása esetén növekedni fog politikai súlya Európában.
4. Afganisztán: mindent elborító korrupció. Amikor az afgán alelnök látogatást tett az Egyesült Arab Emirátusokba, 52 millió dollár készpénzt vitt magával.
5. Kínai hekkerveszély: a kínai pártvezetés adott engedély a Google szervereinek feltörésére. A kínai pártvezetés által toborzott programozók feltörték az Egyesült Államok és más országok komputeres rendszereit is.
6. Terroristák finanszírozása: a szaúdi mecénások a szunnita terrorszervezetek, így az Al-Kaida legfőbb finanszírozói. Az Egyesült Államok szövetségesének számító Katar rosszul szerepelt a terrorizmus elleni harcban, a katari hatóságok félnek fellépni a legbefolyásosabb terroristák ellen.
7. Berlusconi és Putyin túl közeli kapcsolata: az olasz miniszterelnök túlságosan meghitt viszonyt ápol orosz kollégájával. „Berlusconi egyre inkább Putyin szócsöve Európában.” Putyin még mindig a legbefolyásosabb személy Oroszországban, ám az orosz bürokrácia nem mindig hajtja végre utasításait.
8. Fegyverszállítmányok terroristáknak: Szíria minden ígérete ellenére folytatja a libanoni Hezbollah terrorcsoport felfegyverzését.
A dokumentumokban utalások találhatók arra nézvést is, mint mondott Ilham Alijev azerbajdzsán elnök az orosz vezetőkről. Alijev szerint Dmitrij Medvegyev orosz elnök „új generációba tartozó modern értelmiségi”, viszont olyan emberek övezik, akik nincsenek az ellenőrzése alatt. Az amerikai diplomáciai irat szerzője szerint Alijev azt mondta, az orosz vezetésben sokan nem tekintik Medvegyevet igazi vezetőnek. Bár Putyin és Medvegyev között nincs személyes konfliktus, a két politikus csapatában érezhetők az ellentét jelei. „Az azerbajdzsán nyelvben van egy közmondás: egy üstben nem lehet két fejet főzni.” – jelentette ki Ilham Alijev azerbajdzsán elnök az orosz „tandemről”.
(Nyezaviszimaja Gazeta)