A 2010-es oroszországi népszámlálás Orosz Statisztikai Hivatal által nemrég közzétett részletes eredményei lehetőséget adnak, hogy az Oroszországi Föderációban élő uráli nyelvű népek jelenlegi etnodemográfiai helyzetével is megismerkedjünk, összehasonlítva azt az ezt megelőző, 2002-es népszámlálás adataival.
Bár van néhány kedvező fejlemény az Oroszországban élő nyelvrokonaink helyzetével kapcsolatban, összességében, a népszámlálási eredmények lesújtó képet festenek ezen népek jövőbeli perspektíváit illetően, mint ez az alábbi, csak a legfontosabb adatokat érintő futó áttekintésből is kiderül. Nyelvrokonaink ma már az Oroszországi Föderáció egyetlen szubjektumában sem alkotnak többséget (2002-ben az Oroszországi Föderáció egyetlen finnugor többségű területe a 2005-ben felszámolt, a Permi területbe bevont Komi-Permják Autonóm Körzet volt). Leginkább a Mari-El Köztársaságban közelíti meg az őslakosok aránya az oroszokét (43,9 és 47,9 %) bár ebben a köztársaságban is erőteljes a – minden népet érintő – népességvesztés.
A 2010-es oroszországi népszámlálás talán legjobb híre finnugor szempontból, hogy jelentősen növekedett Mordóviában a mordvinok száma és aránya is. Míg 2002-ben 283 861 mordvin élt ebben a köztársaságban, 2010-ben már 333 112. S ez mindeközben úgy, hogy Mordóvia lakossága 50 ezer fővel csökkent nyolc év alatt (888 ezerről 834 ezerre). Miközben a mordvinok száma ilyen lendületesen növekedett, addig 100 ezerrel kevesebben vallották magukat orosznak ebben a köztársaságban 2010-ben, mint 2002-ben (540 ezer helyett 443 ezer fő). Mordóvia etnikai arányai a következőképpen módosultak: 2002: 32 % mordvin, 61 % orosz, 5 % tatár; 2010: 40 % mordvin, 53 % orosz, 5 % tatár. Ilyen rövid idő alatt ilyen nagyarányú etnikai változás békeidőben leginkább úgy elképzelhető, hogy sokan identitást váltottak. Azaz sokan most inkább mordvinnak vallották magukat orosz helyett. Ebben talán az is közrejátszik, hogy Szaranszk az oroszországi finnugor mozgalom központjává igyekszik válni. Mindez azt eredményezte, hogy 2010-ben történelmi maximumra emelkedett a mordvinok aránya a Mordvin Köztársaságon belül, amely megalakulása óta mindig is orosz többségű volt (itt eddig 1959-ben volt a legnagyobb a mordvinok aránya, 36 %). Igaz, ennél több mordvin élt már a „saját” köztársaságán belül (1937-ben 411 ezer fő), de ilyen kevés orosz még soha (1937-ben 720 ezer orosz lakott Mordóviában).
Mordóvián kívül a Hanti-Manysi Nemzetiségi Körzetben (Jugra) is nőtt a velünk nyelvrokon őslakos népek száma. A hantik itt 19 068-an vannak, a manysik száma 10 977. 2002-ben még csak 17 128 hanti és 9894 manysi identitású személy élt ezen a területen. További jó hír, hogy a Jamal-Nyenyec Autonóm körzetben is emelkedett az őslakos nyenyecek száma 26 435-ről 29 772-re.
Csökkent a finnugorok száma a következő köztársaságokban (Mariföldön kívül): Komi 256 ezerről 202 ezerre, arányuk 25,1 %-ról 23,7 %-ra (itt az egész népesség száma, beleértve az oroszokét is, jelentősen visszaesett, a Komi Köztársaság 2002 és 2010 között elvesztette népessége 10 %-át, 1 millióról 900 ezerre csökkent a lakossága!). Karjalában a karélok aránya 7,4 %-ra csökkent, számuk 45 ezer főre. Udmurtiában 460 ezerről 410 ezerre apadt ezen permi nép száma (29 %-ról 28 %-ra esett aránya), itt ráadásul a népességcsökkenés üteme gyorsabb az udmurtok, mint az oroszok között. A következő uráli népeknek nőtt a számuk Oroszországban az elmúlt nyolc évben (2002 – 2010): manysik (11 432 – 12 269), nganaszánok (834 – 862), nyenyecek (41 302 – 44 640), hantik (28 678 – 30 943), azaz főleg az uráli nyelvcsalád keleten élő népeinél figyelhetők meg – látszólag – kedvező tendenciák. A finnugor népek többsége esetében viszont komoly népességfogyás figyelhető meg, ide tartoznak a következő népek (2002 – 2010): mordvinok (843 350 – 744 237), udmurtok (636 906 – 552 299), marik (604 298 – 546 605), komik (293 406 – 228 235), komi permjákok (125 235 – 94 456), karélok (93 344 – 60 815), finnek (34 050 – 20 267), vepszék (8240 – 5936), szölkupok (4649 – 3649), lappok (1991 – 1771), izsórok (327 – 266), enyecek (237 – 227), vótok (73 – 68).
Az igazi kérdés persze az, hogy hányan is beszélik valamely nyelvet, hiszen a nemzetiséghez való tartozást (identitásválasztást) alkalmasint anyagi előnyök is motiválhatják a kis őslakos népeket támogató oroszországi nemzetiségi politika következtében. Itt viszont igazán sokkoló adatokkal találkozhatunk. Kivétel nélkül az összes uráli nép esetében csökkent az anyanyelvet beszélők száma Oroszországban, az esetek jelentős részében ez a csökkenés, nem túlzás, tragikus (2002 és 2010): mordvin (614 260 – 431 242), mari (451 033 – 402 138), udmurt (463 387 – 324 338), komi (217 316 – 156 099), komi-permják (94 328 – 63 106), karél (52 880 – 25 605), nyenyec (31 311 – 21 926!), hanti (13 568 – 9584), vepsze (5753 – 3613), manysi (2746 – 938), vót (774 – 68, ebben az esetben nem is a 68, hanem inkább a 774 a meglepő szám), szölkup (1641 – 1023), nganaszán (505 – 125), izsór (362 – 123). A karél nyelvet beszélők számának ilyen csökkenése egyenesen sokkoló, főleg ha azt vesszük, hogy a 20. század elején még több mint 200 ezer karél anyanyelvű ember élt az akkori Orosz Birodalomban! Meglepő a nyenyec nyelvűek számának ilyen éles csökkenése, hiszen korábban, az 1970-es évektől kezdve, éppen ellenkező tendencia, a nyenyec nyelvűek számának növekedése volt tapasztalható. De a többi nép esetében is a nyelvvesztés olyan ütemű, amely messze meghaladja a „természetes” demográfiai veszteséget.
Összességében tehát, az oroszországi – elsősorban a keresztény népeket érintő demográfiai katasztrófa uráli nyelvrokonainkat sem kerüli el. A 2010-es népszámlálás néhány örvendetes eredmény mellett inkább negatív tendenciákról, erőteljes asszimilációról árulkodik. Sajnos a velünk egy nyelvcsaládba tartozó rokon népek az oroszok népesedési modelljét „követik”, s nem az oroszországi muszlim népekét, akiknek immár 50 éve rendületlenül nő a számuk.