Kirgizisztán parlamenti köztársaság lesz, Kurmanbek Bakijev elnök mentességet kap, ám korrupcióban érintett családtagjait elszámoltatják. Biskek hitelt vár Moszkvától és újragondolja az amerikai csapatok jelenlétét a Manasz légibázison – ezek a fő elemei annak az interjúnak, amelyet Omurbek Tekebajev kirgiz politikus, a kirgiz átmeneti kormány miniszterelnökhelyettese adott a gazeta.ru orosz internetes kiadványnak.

Az új ideiglenes kormány hat hónapig fog dolgozni, fél éven belül új választást írnak ki, 2-3 hónapon belül pedig alkotmánymódosítást hajtanak végre. Az alkotmánymódosítást azzal a céllal készítik elő, hogy elkerüljék egyetlen párt kizárólagos dominanciáját: a szándék az, hogy egyetlen párt – bármilyen eredményt is ér el a választásokon – legfeljebb a mandátumok felét szerezhesse meg a törvényhozásban. Az ellenzék képviselői garantáltan egyharmados helyet kapnának a Választási Bizottságban, valamint a védelmi és pénzügyi kérdésekkel foglalkozó parlamenti bizottságokban.

Bakijev elnök korábbi támogatói részt vehetnek Kirgizisztán jövőbeli politikai életében, bár az ideiglenes kormány természetesen nem ismeri el az államfői pozícióhoz továbbra is ragaszkodó Bakijev hatalmát.

A jövőbeni kirgiz elnöknek korántsem lesz akkora hatalma, mint Bakijevnek, a parlamenti köztársasággá alakuló közép-ázsiai országban a jövőben az államfő döntési joga minimálisra korlátozódik.

Tekebajev emlékeztetett, Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök a külföldi vezetők közül elsőként folytatott telefonbeszélgetést Roza Otunbajevával, míg az amerikaiak egyelőre hallgatásba burkolóztak. „Ez alkalommal az amerikaiak minden tojást egy kosárban tartottak, Bakijevnél, most meg nem térnek magukhoz. Ezért az USA most nincs abban az állapotban, hogy elismerést tegyen, gratuláljon, vagy ajánljon valamit.”

A kirgiz politikus azt is elmondta, nagyon fontos volt számukra, hogy az orosz tömegtájékoztatásban korábban hírt adtak a kirgiz ellenzékiek és média elleni repressziókról, amit ők orosz részről érkező támogatásként értékeltek (az orosz sajtó írásai ellen akkor Biskek hivatalosan is tiltakozott). Tekebajev azt ígérte, egyértelmű fordulat következik be (az utóbbi időben inkább Washington barátságát kereső) Kirgizisztán külpolitikájában, igaz, azt nem nevezte meg konkrétan, milyen irányban (tegnap Kurmanbek Bakijev elnök az Echo Moszkvi rádiónak adott nyilatkozatában egyébként bizonyos, meg nem nevezett „külső erőket” vádolt meg a kirgizisztáni zavargások kirobbantásával…). Ami a manaszi légibázison állomásozó amerikai kontingenst illeti, ebben a kérdésben nincs egységes álláspont, de biztosan újragondolják ezt a problémát.

(gazeta.ru)