Kirgizisztánban, amely még néhány évvel ezelőtt Közép-Ázsia legszabadabb országa volt, a hatalom az elmúlt időszakban számos represszív intézkedést foganatosított ellenzékiekkel vagy a más véleményt megfogalmazókkal szemben. Ennek egyik újabb fejleménye, hogy az egyik biskeki bíróság „ideiglenesen” betiltott két ellenzéki lapot, az Acsik Szajaszat („Nyitott politika”), és a Nazar („Nézőpont”) című kiadványokat. A lapok betiltását a kirgiz főügyészség kezdeményezte, mivel azok, úgymond, megsértették Kirgizisztán elnökének becsületét.

Ravsan Dzseenbekov, jelenleg az USA-ban élő kirgiz ellenzéki politikus, aki a 2005-ös „tulipános forradalom” idején még Kurmanbek Bakijev elnök harcostársa volt, március 16-án „K. Bakijev és családja bűntettei” címmel publikált írást nevezett lapokban (ezek tulajdonosa egyébként Ravsan Dzseenbekov apja, Babirek Dzseenbekov), amelyekben a kirgiz elnökre és családjára vonatkozóan közölt súlyos állításokat. Talán a legsúlyosabb ezek közül, hogy Dzseenbekov szerint Bakijev elnök a kirgiz állami vagyont tudatosan családtagjai és más „belföldi és külföldi szélhámosok” között osztotta szét. Dzseenbekov az elnök környezetét sem kímélte: állítása szerint az államfő testvére, Zsanis Bakijev fosztotta ki 2005 márciusában, a „tulipános forradalom” napjaiban a Kirgiz Nemzeti Bank egyik fiókját, óriási károkat okozva a kirgiz gazdaságnak.

Biskek az elmúlt időszakban valóságos hadjáratot kezdett a független médiumok ellen. Márciusban egész sor internetes hírportál blokkolását rendelték el a kirgiz hatóságok, betiltották a „Fehér vitorla” c. lapot és a „Szabadság” rádió kirgiz adásainak a sugárzását.

Az EBESZ és Oroszország is tiltakoztak a sajtószabadság kirgizisztáni üldözése miatt, amire  Biskek egyelőre nem reagált.

(ferghana.ru)