A Dozsgy ellenzéki csatorna korabeli bejátszásokat tartalmazó dokumentumfilmjében négy olyan személyiséget mutatott be, akik már az 1990-es években előre jelezték azt, amivé a mai Oroszország alakult.

A főszereplők: Viktor Senderovics (1958 – ), Galina Sztarovojtova (1946 – 1998), Valerija Novodvorszkaja (1950 – 2014), Szergej Kovaljov (1930 – 2021).

Viktor Senderovics az 1990-es években a Kukli (Babák) című műsor szerkesztője volt. Ez hasonló műsor volt, mint a korabeli Magyarországon az Uborka, vagyis a vezető politikusokat imitáló vicces bábok játszottak el viccesnek mondott jeleneteket. Vagyis, viccet próbált csinálni a politikusokból és a politikából. A politikusok nevetség tárgyává válhattak, aminek különös jelentősége volt Oroszországban, ahol a hatalmat a hagyományosan valamiféle szakralitás övezi. Jellemző, hogy ezt a műsort Putyin elnökké választása után hamar megszüntették.

A Kukli műsoraiban előre jelezték, hogy Putyin leválthatatlan módon aggastyán koráig marad Oroszország elnöke és az országban folyamatosan háborús pszichózis lesz.

A Dozsgy összeállításában idézik a fiatal Putyin ígéreteit, miszerint nem lesz semmilyen represszió, ahogy arról beszél, hogy a szabadság, a sajtószabadság szent értékek. És hogy 2000-es évek elején a liberális elit számára is Putyin elfogadható figurának tűnt. Tatjana Albac újságíró elmondta, amikor 2000-ben találkozott az orosz elnöki adminisztráció vezetőjével, Alekszandr Volosinnal, akkor az egy papírra írta fel neki a beszélgetés közben: „Teljesen kontroll alatt tartjuk őt.” – mármint Putyint. Albac szerint teljes félreértés, hibás számítás volt Jelcinék részéről, amikor azt hitték, hogy Putyint kontroll alatt tarthatják, hiszen mögötte állt a titkosszolgálat. Albac szerint a titkosszolgálatok Jelcint is totálisan ellenőrizték: „felvették, amikor nőkkel alszik”, és részeg pillanataiban is.

Más megszólalók Jelcint is bírálták, mondván, az első orosz elnök egyáltalán nem volt demokrata, csak egy hatalomvágyó ember, aki számára a demokrácia eszköz volt.

Galina Sztarovojtova egy ideig Jelcin elnök tanácsadója is volt, radikális liberálisként 1990-es évek elején lusztrációt követelt – sikertelenül. Ő már 1998-ban előre jelezte, hogy Oroszország következő elnöke, meglehet, egy erőszakszervezeti ember lesz, akit ma még senki nem ismer, és diktátor lesz. Sztarovojtova akkor azt mondta, „sok farkas most báránynak tetteti magát”, de készülnek a visszatérésre. Jelcin óriási lehetőséget szalasztott el a lusztráció elmaradásával, ezzel megalapozódott a későbbi KGB-s revans lehetősége.

Sztarovojtova 1998 novemberében Szentpéterváron gyilkosság áldozata lett, a hírhedt tambovi maffia végzett vele. A gyilkosság háttere ma sem teljesen világos. Mindenesetre érdekes, hogy éppen az a politikai szereplő vált gyilkosság áldozatává, aki korábban éppen a titkosszolgálatoknak ment neki.

Valerija Novodvorszkaja szintén radikális liberális volt, aki totális leszámolást követelt a szovjet múlttal (Novodvorszkaját már a szovjet korszakban ellenzéki megnyilvánulásai miatt pszichiátriai klinikán „kezelték”). Ugyanakkor Novodvorszkaja elég megvetően nyilatkozott az orosz népről is, úgy gondolta, Oroszországban csak egy kisebbség tekinthető nyugatosnak, szabadságszeretőnek, a többség a múltban él. Elég ellentmondásos módon úgy vélte, a nyugatos kisebbség uralmát kell megvalósítani bármi áron a sötét többség felett: akár repressziókkal is a szabadság nevében. Úgy vélte, a múlt visszatérésénél még az is jobb, ha Oroszország megsemmisül. Novodvorszkaja már 1994-ben csalódott a Kremlben, úgy vélte, Oroszország letért a nyugatos, liberális útról, ellenezte a csecsen háborút. Szerinte Csecsenföldet el kellett volna engedni: „Oroszország vagy békén hagyja Csecsenföldet és önállóságot biztosít neki, vagy megszűnik demokrácia lenni.” – mondta.

Szintén Jelcin tanácsadója egy ideig volt Szergej Kovaljov, aki a csecsen háború miatt fordult korábbi támogatottja ellen – Groznij 1995-ös ostromakor mintegy 25-30 ezer civil vesztette életét. A Dozsgy filmjében megszólalók szerint – amit komoly érvek támogatnak – a csecsen konfliktus jelentős részben a Kreml által mesterségesen kreált válság volt. Kovaljov már az 1990-es évek közepén úgy gondolta, hogy a demokratikus átalakulás Oroszországban kudarcot vallott – és ebben főszerepet játszott a csecsen háború.

A filmben egy külön blokk foglalkozik a döntő jelentőségű 1996-os orosz elnökválasztással, amikor is a kommunista visszarendeződést „kellett” megakadályozni. Érdekes, hogy a mai orosz liberális értelmiségiek meglehetősen kritikusan nyilatkoztak erről az időszakról, amikor a hatalom „adminisztratív eszközökkel” és masszív propagandával járult hozzá Borisz Jelcin győzelméhez.