1982 és 1984 között íródott, de csak 1995-ben jelent meg először Vlagyimir Szorokin Marina harmincadik szerelme című regénye. Az 1980-as években nem is jelenhetett volna meg hasonló könyv a Szovjetunióban.
A közvetlenül a peresztrojka előtti Szovjetunió világába vezető regény Szorokin némely más műveihez (pl. Kékháj) hasonlóan egy szövegjáték. Nem az a lényeg, hogy mi van a szövegben, hanem maga A textus. A könyv főszereplője az 1980-as évek elején Moszkvában élő Marina, egy fiatal lány. A regény „története” arról szól, hogy hogyan lesz a fiatal, útkereső, kételkedő lányból hétköznapi szovjet ember. Ennek az átváltozásnak a lenyomata a SZÖVEG. A szöveg átváltozása Marina átváltozása. A „cselekmény” dimenziójában Marina nemi életének leírását olvashatjuk.
A regény eleje – amikor Marina még az útkereső szakaszában van – kimondottan pornográf stílusú, szájbaélvezéssel, szopással, csiklónyalással, fasszal pinával. Ez egy igazi kemény pornóregény, kezdve Marina gyerekkorától. Olvashatjuk, hogy az óvodában a kis Marina és társai egymásnak mutogatják a nemi szerveiket, Marina szülei hogyan csalják meg egymást, Marina első – nagyon bizarr – szexuális kalandját, és utána kicsapongásait. A fiatal Marina leszbikus kapcsolatokat folytat, és nagyon nem tetszik neki a szovjet valóság, a szürkeség, a változatlanság érzése, a kommunális lakások, az elgyötört emberek durvasága és középszerűsége, a sorok és áruhiány a boltokban. A GULAG-ot megjárt emberek suttogó emlékezete sötét titkokat takar. „Marina mindennél jobban gyűlölte a szovjethatalmat. Gyűlölte az államot, amelyet vér és hazugság itatott át, és amely vörös metasztázisként terjeszkedett a Föld lágy, kék testén.” Marina arra gondol, hogyan nézhet ki meztelenül a bolt egyenkinézetű, kövérkés rövid, dayerolt hajú pénztárosnője, miközben a vásárlók a néhány csomag vajért verekednek: „…gondolatban levetkőztette és elszörnyedt: a hatalmas lógó mellek a fonnyadt bimbókkal sárga hasáig lógnak… […] «Vajon hány csomag vaj férne el a pinájában?» – gondolta Marina, miközben együtt mozgott a sorral.”
Ugyanakkor imponálnak neki a disszidensek és Amerikát gondolja a szabadság hazájának. Nem a Szovjetunióban, hanem Oroszországban hisz. Marinát egy pártvezetővel folytatott szexuális kaland fordítja meg, egy fergetes, korábban soha át nem élt orgazmus élménye, ami után szépen idomul és belesimul a szovjet valóságba. Innentől a könyv nyelvezete is megváltozik. A pornográf szabadszájú stílust lassan felváltja a kincstári orosz nyelvezet, a szovjet emberek formális/udvarias beszédstílusa. A regény utolsó oldalain pedig már a szovjet faliújságok és propagandakiadványok nyelvezete olvasható változtatás nélkül. A regény nyelvezetének transzformációja maga Marina átalakulása. Itt a stílus fontosabb, mint a tartalom (a regény utolsó része gyakorlatilag olvashatatlan, semmi jelentősége és tulajdonképpen értelme sincs a leírt szavaknak, csak a szovjet formális propaganda-stílusnyelv több tucat oldalon át tartó fizikai jelenlétének).
Az egész regény tehát egy stílusbravúr, stílusjáték, emiatt érdekes, nemcsak a peresztrojka előtti szovjet viszonyok, „szürkeség” realista ábrázolása miatt, vagy azért, mert a fiatal szovjet gyerekek és lányok kiszolgáltatott helyzetét mutatja be (persze ebben az eléggé zárt, ingerszegény és tilalmakkal teli szovjet világban a szex = szabadság megélése).