2013. augusztus 23-án 85 éves korában elhunyt Tatjana Zaszlavszkaja, a novoszibirszki szociológiai iskola alapítója.
Az 1927-ben Kijevben született Zaszlavszkaja – 1954-től a Szovjetunió Kommunista Pártja tagja – legismertebb munkája az ún. „novoszibirszki manifesztum” volt, 1983-ból, amelyben lényegében elkerülhetetlennek tartotta a Szovjetunióban kialakult gazdasági-társadalmi rend megváltozását. A tanulmány publikálását a Szovjetunióban betiltották. Néhány példány Nyugatra kikerült, itt kapta a „novoszibirszki manifesztum” nevet. Oroszországban csak a 1990-es évek elején közölték a cikk szövegét.
A tanulmány szerint a szovjet gazdaság fejlődése folyamatosan lassul. A szovjet gazdaság mind jobban függ a nyersanyagexporttól, rosszak az infrastrukturális viszonyok, a gazdasági szereplők nem érdekeltek a jobb teljesítményben.
A problémák legfőbb oka az állami irányítás alacsony hatásfoka. A szovjet irányítási modell legfőbb jellemzői: centralizáltság, tervutasításos rendszer, a piaci viszonyok gyenge fejlettsége, a gazdasági szereplők jogainak és kötelezettségeinek csökevényessége, adminisztratív irányítási rendszer a gazdasági metódusok helyett.
Ez a modell az 1930-as években alakult ki. Kezdeti sikereit az tette lehetővé, hogy az ipari munkásság jelentős része faluból származott, gyenge jogi öntudattal rendelkezett, kényelmes objektumai voltak a hatalmi vertikálnak. A dolgozók jelentős része a gyártól kapott lakást, ezért erősen kötődött munkahelyéhez. Az átlagfizetés rendkívül alacsony volt, ezért fokozott erővel kellett dolgoznia annak, aki a kenyéren kívül mást is akart. Az 1930-as évek végén lényegében katonai diszciplínát vezettek be az üzemekben. Ebben a helyzetben a dolgozók természetszerűleg engedelmes gépekként viselkedtek.
Az 1930-as évek óta viszont sokminden megváltozott a Szovjetunióban. Új generációk nőttek fel és mennyiségileg is gyarapodott a szovjet gazdaság. Növekszenek a regionális különbségek. A centralizált irányítás ebben a helyzetben egyre nehezebb.
A szocializmus évtizedei alatt a dolgozók műveltségi, kulturális színvonala, informáltsága, jogi öntudata jelentősen emelkedett. A kvalifikált dolgozók képesek kritikusan szemlélni a gazdasági és politikai vezetők tevékenységét. A dolgozók gazdasági és szociális igényei jóval magasabb szinteken vannak, mint az 1930-as években. Ezeket az embereket már nem olyan könnyű irányítani, mint az 1930-as évek munkásait. Mindez a szocialista fejlődés eredménye.
Az adminisztratív-centralizált irányítási modell ebben a helyzetben kimerítette tartalékait. Az – elfojtva az egyéni iniciatívákat – nem képes biztosítani az extenzív után az intenzív gazdasági növekedés feltételeit.
A szocialista társadalom tehát abban érdekelt, hogy minél nagyobb egyéni szabadságot biztosítsanak a dolgozóknak gazdasági értelemben is.
Az utolsó ötéves terv tapasztalatai azt mutatják, hogy a dolgozók legfiatalabb generációjára jellemző a diszciplína alacsony foka, a közönyös viszony az elvégzett munkához, a rossz minőségű munka, az érzet, miszerint a munka nem lehet az önmegvalósítás eszköze, erőteljes fogyasztói mentalitás. A szovjet társadalomban a felemelkedés alapja nem az elvégzett munka, hanem az engedelmesség, ami szintén a vertikális rendszer következménye.
Az állam irányítási rendszerének átépítésére van szükség, ebben azonban nem érdekelt a mechanizmust irányító elit, hiszen a reformok végigvitele a bejáratott rendszer helyett pluszmunkát és magasabb kvalifikációt követelne. Nem érdekeltek a reformokban a középvezetők sem, akik „meleg helyeik” elvesztésétől tarthatnak.
Az elkerülhetetlen változások tehát akkor fognak majd csak elindulni, amikor az objektív szükségszerűség ezt diktálja – írta Tatjana Zaszlavszkaja 1983-ban.
(http://cdclv.unlv.edu, kép: russiainphoto, Novoszibirszk 1966)