1941. június 22-én hajnali 3 órakor Németország megtámadta a Szovjetuniót. Két órával később Friedrich von Schulenburg moszkvai német nagykövet – aki egyébként őszinte híve volt a német-szovjet együttműködésnek – átadta országa hadüzenetét a szovjet vezetésnek.
Tudván, hogy a szovjet vezetés pontos információkkal rendelkezett a német háborús előkészületekről (erre vonatkozóan lásd a Военная разведка информирует. Январь 1939 – июнь 1941 című 2008-ban kiadott dokumentumkötetet), és feltételezve, hogy a szovjet vezetés nem ostobákból állt, gyanítható, hogy a Szovjetunió is készült a háborúra. De hogy pontosan mik voltak a szovjet szándékok, azt az iratok titkossága miatt nem lehet tudni… Mindenesetre a ma ismert dokumentumok alapján jól összefoglalja az 1941-es év szovjet háborús előkészületeit a legutóbbi, 2012-ben megjelent reprezentatív Nagy Honvédő Háború története kötet (Великая отечественная война 1941 – 1945 годов. В двенадцати томах. T. II. Происхождение и начало войны [Министерство обороны Российской Федерации, Кучково Поле, 2012], 596 – 627). Eszerint a német agresszió éppen a szovjet csapatok stratégiai felfejlődésének idején ment végbe, amikor a folyamat már elkezdődött, de még nem fejeződött be.
Mindezek fényében még érdekesebb a támadás előtt nyolc nappal, június 14-én a Pravdában megjelent TASSZ-közlemény, melynek értelmezése a mai napig élénk viták tárgya. A TASSZ közleménye szerint Stafford Cripps angol követ Szovjetunióba érkezése olyan pletykákat váltott ki az angol és a külföldi sajtóban, miszerint, úgymond, háború közeleg a Németország és a Szovjetunió között. „A pletykák szerint 1) Németország, úgymond, területi és gazdasági jellegű követeléseket fogalmazott meg a Szovjetunióval szemben, jelenleg pedig tárgyalások folynak a Németország és Szovjetunió között egy még szorosabb egyezmény megkötéséről; 2) a Szovjetunió, úgymond, elutasította ezeket a követeléseket, és ezzel összefüggésben Németország összevonta csapatait a Szovjetunió határainál azzal a céllal, hogy megtámadja a Szovjetuniót; 3) a Szovjetunió a maga részéről, úgymond, sietősen háborúra készül Németországgal és összevonja csapatait ennek határánál.
Annak ellenére, hogy ezek a híresztelések nyilvánvalóan értelmetlenek, felelős körök Moszkvában mégis elengedhetetlennek tartották, mivel ezeket a pletykákat széles körben terjesztik, hogy felhatalmazzák a TASSZ-t annak kijelentésére, ezek a híresztelések a Szovjetunió és Németország ellenségeinek, akik a háború további kiterjesztésében érdekeltek, ügyetlenül összekotyvasztott propagandáját képezik. A TASSZ kijelenti, hogy 1) Németország semmilyen követelést nem fogalmazott meg a Szovjetunióval szemben és nem ajánl semmilyen új, szorosabb együttműködést, tehát semmilyen tárgyalás ezzel kapcsolatban nincs; 2) a Szovjetunió tudomása szerint, Németország ugyanolyan pontosan betartja a szovjet-német megnemtámadási egyezményben foglaltakat, mint a Szovjetunió, éppen ezért, a szovjet körök véleménye szerint, a pletykák arról, hogy Németország föl akarja bontani az egyezményt és meg akarja támadni a Szovjetuniót, minden alap nélkül valók, a Balkánról felszabaduló német csapatok utóbbi időben észlelhető átcsoportosítása Németország északkeleti részeire, feltételezhető, más indokokkal magyarázhatók, melyeknek nincs közük a szovjet-német kapcsolatokhoz; 3) a Szovjetunió, mint ahogy ez békés politikájából következik, betartotta és a továbbiakban is kész betartani a szovjet-német megnemtámadási egyezmény feltételeit, éppen ezért a híresztelések arról, hogy a Szovjetunió háborúra készül Németországgal, hazugok és provokatívak; 4) a Vörös Hadsereg tartalékosainak most zajló nyári gyülekezőjének, és az előtte álló manővereknek nem más a célja, mint a tartalékosok kiképzése és a vasúti apparátus munkájának ellenőrzése, mely, mint ismert, minden évben megtörténik, éppen ezért a Vörös Hadsereg ezen műveleteit úgy ábrázolni, mintha németellenesek lennének, legalábbis ostobaság.”
Ennyire naiv és ostoba lett volna Sztálin és a „szovjet felelős körök”? Vagy épp ellenkezőleg, a TASSZ közleménye nagyon is ravasz és sokértelmű? Esetleg dezinformációs célokat szolgált?
A tény az, hogy Németország június 22-én megtámadta a Szovjetuniót.
Déli 12 órakor Molotov külügyi népbiztos rádióbeszédben tudatja a Szovjetunió lakosságával a német hadüzenetet, a Pravda június 23-án közli Molotov beszédét. Eszerint Molotov a szovjet kormány és Sztálin felhatalmazásával beszél. A politikus közli, hogy az ellenséges légierő már Zsitomirt, Kijevet, Szevasztopolt, Kaunast bombázta. „Ez a hallatlan támadás országunk ellen a civilizált népek történetében példa nélkül álló álnokság” – szögezi le Molotov, megjegyezve, minden felelősséget a fasiszta Németország visel. Molotov közli, hogy Schulenburg reggel 5:30 óra perckor adta át Németország hadüzenetét, azzal, hogy „a német kormányzat elhatározta háború megindítását a Szovjetunió ellen, összefüggésben a Vörös Hadsereg csapatösszevonásaival a német határ közelében.”
Molotov válasza szerint a német kormány semmilyen pretenziót nem fogalmazott meg, a szovjet repülőgépek nem sértették meg a német légteret. Molotov közölte: a szovjet hadsereg döntő csapást mér az agresszorra. A Szovjetunió „honvédő, a hazáért, a becsületért, a szabadságért” vívott háborút folytat. Már ekkor megjelenik Molotov beszédében a később jelszóvá váló mondat: „Ügyünk igaz. Az ellenség szét lesz verve. A győzelem a miénk lesz.”
A lap ezt követően beszámol arról, hogy a Szovjetunióban tömegtüntetéseken fejezték ki az emberek felháborodásukat, s hogy támogatják a kormányt. A Pravda közli Churchill brit miniszterelnök beszédét is, aki kijelentette, hogy Anglia minden segítséget megad az orosz népnek honvédő harcában.
1941. június 23. után a Pravdában hirtelen ismét megjelenik a hosszú ideje hiányzó „fasiszta” szó, hirtelen cikkek jelennek meg arról, hogy a németek represszív politikát folytattak a megszállt Belgiumban, Norvégiában. A megelőző hónapokban egy szó sem esett a Pravdában a németek kegyetlenségeiről.
A lap háborús beszámolói természetesen nem adnak reális képet a harctéri fejleményekről. A haditudósítások műfajából adódóan mindig csak szovjet győzelmekről és sikerekről olvashatunk. Dehát ez nem szovjet sajátosság. Aki olvasott a világháború korából származó magyar lapokat, csak magyar győzelmi sikereket láthatott ezekben…
A Pravda június 28-án ad hírt Magyarország Szovjetunió elleni hadüzenetéről (június 26.), cáfolva ugyanakkor a magyar hadüzenet okát, miszerint szovjet gépek bombázták volna Kassát.
Június 30-án megalakult az Állami Védelmi Bizottság (GKO), az élén Sztálinnal – közli július 1-jén a lap. A GKO tagjai Sztálinon kívül Molotov, Vorosilov, Malenkov, Berija. Az új szervezet saját döntése alapján a teljes államhatalmat átveszi. Minden szovjet állampolgár köteles engedelmeskedni a GKO-nak. Az erről szóló dokumentumot Sztálin és Kalinyin jegyzik.
Július 3-án került sor Sztálin nevezetes rádióbeszédére. Sztálin, a későbbi híresztelésekkel ellentétben, nem esett pánikba június 22. után. 2008-ban kiadták azokat a füzeteket, amelyekbe Sztálin látogatóinak nevét jegyezték fel napra pontosan 1924 és 1953 között (На приеме у Сталина). Ezekből látható, hogy Sztálin intenzíven dolgozott, konzultációkat folytatott a támadás utáni napokban is.
A pártfőtitkár és a népbiztosok tanácsának elnöke rendhagyó módon, régi egyházi formulát idézve és kimondottan atyai tónusban szólította meg a Szovjetunió népeit, ami későbbi visszaemlékezések szerint általános meglepetést (és szimpátiát) keltett: „Elvtársak! Polgárok! Fivéreim és nővéreim! Hadseregünk és flottánk katonái! Én fordulok hozzátok, barátaim!”
Sztálin közölte: az ellenség támadása folytatódik, „annak ellenére, hogy legjobb hadosztályai, és légierejének legjobb részei már szét vannak verve.” Sztálin beszámolója szerint tehát ellentmondásosan zajlottak a háború első napjai. A németek előrehaladása nagyon gyors volt: „A hitlerista seregeknek sikerült elfoglalniuk Litvániát, Lettország jelentős részét, Nyugat-Belorussziát, Nyugat-Ukrajna egy részét.” – ismertette a helyzetet Sztálin, megjegyezve: „Hazánkat komoly veszély fenyegeti.”
Mi az oka a német sikereknek? – teszi fel a kérdést Sztálin. Az ok, hogy a németek számukra kedvező, a Szovjetunió számára kedvezőtlen időpontban kezdték meg a támadást. A szovjet hadsereg nem volt mobilizált állapotban: „a szovjet seregeket még mobilizálni kellett volna és a határhoz vonni.”
A német támadás hitszegő módon következett be – hangsúlyozza Sztálin. „Érthető, hogy békeszerető országunk, amely nem kívánta magára vállalni a paktum megsértésének iniciatíváját, nem térhetett a hitszegés útjára.”
Hibát követett-e el a Szovjetunió, hogy megnemtámadási egyezményt kötött Németországgal, és „olyan hitszegő, gonosztevő emberekkel, mint Hitler és Ribbentrop?” – teszi fel a kérdést Sztálin. Sztálin szerint a Szovjetunió nem hibázott a megnemtámadási egyezmény megkötésével, hiszen Németország békeajánlatot tett, és egy olyan békeszerető államnak, mint Szovjetunió, ezt el kellett fogadnia.
A Szovjetunió a paktummal másfél évi békét nyert, „és lehetőséget kapott, hogy felkészítse erőit a támadás kivédésére, ha a fasiszta Németország megkockáztatná a támadást országunk ellen a paktum ellenére is.”
Az egyezménnyel Németország is nyert, erőit felszabadíthatta, de „politikailag veszített, mert véres agresszorként leleplezte magát az egész világ előtt.” Hát igen [később majd idézzük Hruscsov emlékiratait is. Hruscsov beszámolója szerint Sztálin 1939. augusztus 23-án, a német-szovjet megnemtámadási egyezményt úgy kommentálta, hogy becsapta Hitlert].
Azaz a Szovjetunió jobban jött ki a paktumból – hangsúlyozza Sztálin. Az ellenség célja, Sztálin szavai szerint „a földesurak hatalmának visszaállítása, a cárizmus visszaállítása” az oroszok és más népek nemzeti kultúrájának és államiságának megsemmisítése.
Ami az elkövetkező lépéseket illeti: Sztálin szerint mindent a front szükségleteinek kell alárendelni. A pánikkeltőket meg kell büntetni. A belső ellenséget, a rémhírterjesztőket, diverzánsokat, gyávákat bíróság elé kell állítani.
Mindent el kell hajtani az előrenyomuló ellenség elől, vasúti kocsikat, jószágot, mindent. Amit nem sikerül elhajtani, azt meg kell semmisíteni.
Az ellenség hátában partizánosztagokat kell létrehozni: „a partizánháború felélesztése céljából mindenütt felrobbantani a hidakat, utakat, tönkretenni a távíró és telefonvonalakat, felégetni az erdőket, raktárakat. Az elfoglalt területeken az ellenség és csatlósai számára elviselhetetlen körülményeket létesíteni, üldözni és megsemmisíteni őket, minden lépésüket nyomon követni és akcióikat ellehetetleníteni.” Sztálin szerint ez a háború más lesz. „A fasiszta Németországgal való háborút nem lehet közönséges háborúnak tekinteni.” Ez a szovjet nép nagy háborúja a német-fasiszták ellen. „Ezen nagy össznépi honvédő háború célja a fasiszta elnyomók ellen nemcsak az országunkra leselkedő veszély likvidálása, de az is, hogy segítsünk Európa minden népének, melyek a germán fasizmus igája alatt senyvednek.”
A Pravda ezen a napon egy valós szovjet háborús sikerről is beszámol, Constanta bombázásáról.
Július 10-én jelenik meg a Pravda 4. oldalán Rákosi Mátyás „Magyarország – a fasiszta Németország vazallusa” c. cikke. Rákosi szerint Horthy a fasiszták kiszolgálója, ugyanakkor elválasztja egymástól Horthy rendszerét és a magyar népet. „A magyar népnek nincs semmi közös vonása Horthyval.” Rákosi szerint Magyarország csak formálisan független ország, valójában azonban Németország vazallusa. A magyarok szimpátiával viszonyulnak a Szovjetunióhoz, erről tanúskodik a szovjet pavilon sikere a budapesti kiállításon.
Július 12-én Nagy-Britannia és a Szovjetunió kölcsönös segítségnyújtási egyezményt kötöttek a Németország elleni háborúhoz (július 14.). Az egyezmény szerint a felek nem folytatnak különtárgyalásokat a németekkel, és nem kötnek fegyverszünetet Berlinnel.
Július 17-én a Pravda egy, partizánok által írt levelet közöl Ungvárról (Uzsgorod). A partizánok azt írják, 27 német és magyar repülőgépet robbantottak fel Kárpát-Ukrajnában, melyet „az ellenség által ideiglenesen megszállt területnek” tekintenek.
Július 18-án Londonban a Szovjetunió és Csehszlovákia kölcsönös segítségnyújtási megállapodást kötöttek, július 19-én Sztálint védelmi népbiztosnak nevezték ki.
Mindezeket a Pravda július 20-án közli, akárcsak Thomas Mann levelét, melyet a brit-szovjet megállapodás kapcsán írt. Mann szerint ez a megállapodás órási jelentőségű. A német író szerint addig nem lesz béke Európában, amíg Hitler és bandája meg nem semmisül.
Július 27-én a Pravda első alkalommal közölt képes tudósítást a németek által elkövetett bűncselekményekről. Pszkov mellett lemészárolt gyerekek holttesteit láthatjuk, a következő szöveggel: „Gyerekeink vére szent bosszút követel! A hitleristák megfizetnek minden egyes általuk megkínzott gyerekért, minden anyai könnyért, minden sebért, amit a szovjet embereknek okoztak. A végső fizetség számlájára ezek a gyerekek is felkerülnek, akiket a német pilóták lőttek le a pszkovi országúton. A német egyenruhás gyerekgyilkosok veszett vadállatok, akiket irgalom nélkül ki kell irtani.”
Július 28-án Alekszej Tolsztoj (1882 – 1945) orosz író cikke jelenik meg a Pravdában Gyűlöletre hívok fel címmel. A cikk szerint Hitler legyőzésére gyűlöletre van szükség, de nem sötét, állati gyűlöletre, hanem „erős, szilárd, bátor gyűlölet” kívánatos.
Július 29-én azt közli a Pravda, hogy német repülőgépek előző éjjel Moszkva bombázásával próbálkoztak.
A későbbiek szempontjából fontos, hogy július 30-án Londonban a Szovjetunió és Lengyelország (a Wladislaw Sikorski vezette lengyel emigráns kormány) is megállapodást kötött. Ezen megállapodás szerint „A Szovjetunió kormánya az 1939-es szovjet-német megállapodások Lengyelország területi változásaira vonatkozó részeit érvénytelennek tekinti.” Ez természetesen csak ideiglenes engedmény volt Sztálin részéről. Lengyelország kötelezettséget vállalt, hogy semmilyen szovjetellenes egyezményt nem köt. A két ország között helyreállnak a diplomáciai kapcsolatok. Segítséget nyújtanak egymásnak a Németország elleni harcban. Lengyel csapatokat hoznak létre a Szovjetunió területén (július 31.).