1939. szeptember 1-jén, miután előző nap lengyel egyenruhába öltözött németek támadást intéztek a gleiwitzi rádióállomás ellen, Németország Lengyelország elleni agressziójával kezdetét vette a második világháború (bár azon a napon még nem volt egyértelmű, hogy ez egy újabb világháború kezdete).
A Pravda szeptember 1-i számát még az előző nap fontos eseménye uralta, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának rendkívüli, negyedik ülése, melyen V. Molotov külügyi népbiztos ismertette a szovjet külpolitika fordulatának (német-szovjet megnemtámadási egyezmény) okait.
V. Molotov előadása szerint a nemzetközi helyzet rendkívül felfokozottá vált az elmúlt időszakban, s ezen körülmények között fontossá vált a megegyezés politikája. 1939 áprilisában angol-francia-szovjet tárgyalások kezdődtek „az európai agresszió” megállítása céljából. Ezek a tárgyalások négy hónapig tartottak, de kudarcba fulladtak. A Szovjetunió ugyanis nemcsak politikai, hanem katonai megállapodást is akart kötni partnereivel. Lengyelország viszont elzárkózott a szovjet katonai segítség elől, és Anglia támogatta ebben a lengyeleket.
Ezen felül az angol-francia álláspont tele volt ellentmondásokkal. Az angolok és franciák nem viszonyultak komolyan a tárgyalásokhoz, másodrangú embereket küldtek ki tárgyalópartnerként.
Azután született döntés a német-szovjet megállapodásról, hogy a Franciaországgal és Angliával folytatott tárgyalások kudarcba fulladtak – hangsúlyozta Molotov. A német-szovjet megnemtámadási szerződés volt az egyetlen lehetőség a háborús fenyegetés kivédésére.
Az egyezmény nem jelent szembefordulást a szovjet külpolitika alapelveivel, hiszen, Sztálin elvtárs is azt mondta a VKP(b) XVIII. kongresszusán, hogy a Szovjetunió minden állammal békés kapcsolatokra törekszik, és nem szabad felülni a háborús uszítók propagandájának.
Sztálin elvtárs megállapítása szerint csak az angol-amerikai sajtó propagandája, hogy Németország, úgymond, Ukrajna elszakítására törekszik. Ennek a propagandának az a célja, hogy egymásnak ugrassza a Szovjetuniót és Németországot. „Önök is láthatják, Sztálin elvtárs fején találta a szöget, leleplezve a nyugat-európai politikusok szándékait, akik arra törekszenek, hogy egymáshoz csapják Németország és a Szovjetunió homlokát.” – jelentette ki Molotov, hozzátéve, voltak „rövidlátó” emberek a Szovjetunióban is, akik bedőltek a „leegyszerűsített antifasiszta agitációnak”, s mindeközben megfeledkeztek az ellenség provokatív szándékairól. A lényeg Molotov szavaiban: a hatalomnak mindig igaza van, akkor is, ha élen jár az antifasiszta propagandában, és akkor is, ha a fasisztákkal köt megegyezést (aki pedig kétségbe vonja a hatalom igazát – ellenség).
„A szovjet-német megnemtámadási egyezmény arról tanúskodik, hogy Sztálin elvtárs történelmi előrejelzései fényesen igazolódtak (viharos ováció Sztálin elvtárs tiszteletére).”
Mégis, hogyan lehetséges az, hogy a Szovjetunió egy fasiszta állammal köt megállapodást? – teszi fel a kérdést Molotov. A válasz: a Szovjetunió nem kíván beavatkozni más államok belügyeibe, és minden állammal békés kapcsolatokra törekszik.
Különben is, folytatja Molotov, a Szovjetuniónak 1933 óta van megnemtámadási egyezménye a fasiszta Olaszországgal, s ezt eddig senki sem kritizálta. A Szovjetuniónak a „félfasiszta” Lengyelországgal is van hasonló jellegű megállapodása, s eddig ezt sem érte bírálat.
A külpolitika művészete abban rejlik, hogy növeljük barátaink, és nem abban, hogy növeljük ellenségeink számát – érvelt tovább a külügyi népbiztos. A történelem tanulsága az, hogy az ellenségeskedés nem tesz jót sem Németországnak, sem a Szovjetuniónak. 1914 tapasztalatai is erre utalnak. Németországnak, és a Szovjetuniónak is a békés egymás mellett élés az érdeke. „Csak Németország és a Szovjetunió ellenségei törekedhetnek arra, hogy viszályt szítsanak a két ország népei között.” – állapítja meg Molotov.
A német-szovjet megnemtámadási egyezmény azt is bizonyítja, hogy a Szovjetunió bevonása nélkül nem lehet dönteni a világ fontos ügyeiről – üzent Nyugatra Molotov népbiztos, megjegyezve, az egyezmény csökkentette a háború kitörésének veszélyét és a Szovjetunió befolyásának növekedését eredményezte.
Ugyanezen lapszám 2. oldala az kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését előirányzó törvényjavaslatot ismertette.
A történtek után nem csoda, hogy Lengyelország megtámadása nem volt vezető hír a Pravdában szeptember 2-án. A háború kitöréséről csak az 5. oldalon tudósítottak Katonai események Németország és Lengyelország között címmel. A tartózkodó hangvételű cikk szerint a német csapatok átlépték a lengyel határt.
A német-lengyel háborúval csak a hátsó oldalakon foglalkozott a lap a következő napokban is, aztán szeptember 11-én a 4. oldalon egy elemzés jelent meg a háború állásáról. Az elemzés (Je. Szaszin) megállapítja, hogy a németek tíz nap elteltével sikeresen folytatják Lengyelország elleni kampányukat, és a lengyeleknek már nincs esélyük elkerülni a kapitulációt.
Ezen óvatos elemzés után szeptember 14-én már címoldalon jelenik meg egy hangzatos cikk Lengyelország katonai vereségének belső okairól címmel. A névtelenül jegyzett cikk szerint a háború kitörés után két héttel már világosan látszik, hogy Lengyelország vereséget szenvedett. A vereség okait a cikk belső okokra vezeti vissza, nevezetesen:
– a soknemzetiségű Lengyelországban erőszakos polonizációs politikát folytattak;
– lengyeleket telepítettek be a belorusz és ukrán többségű Kelet-Lengyelországba;
– az adminisztráció kizárólag lengyel nyelven zajlott;
– a nem lengyel nemzetiségűek nem tölthettek be vezető állásokat;
– a belorusz és ukrán iskolákat bezárták;
– a lengyel alkotmány semmilyen jogot nem garantált a nemzetiségeknek.
A – helyes – következtetés: egy soknemzetiségű állam, amely elnyomja kisebbségeit, katonailag is összeomlásra ítéltetett.
Már előrejelezve a későbbi történéseket, a 2. oldalon egy olyan hír olvasható, miszerint lengyel katonai egységek megsértették a lengyel-szovjet határt.
Szeptember 17-én a Szovjetunió hátbatámadta a fasiszta Németországgal küzdő Lengyelországot. Ezen a napon Molotov rádióbeszédet mondott, amit másnap, szeptember 18-án közölt a Pravda.
Molotov szavai szerint a német-lengyel háború bebizonyította a lengyel állam életképtelenségét. Varsó elesett (valójában ekkor még nem esett el a lengyel főváros), a lengyel kormány köddé vált. Mivel a lengyel kormány cserbenhagyta saját népét, a lengyel állam összeomlott, ezért a korábban kötött lengyel-szovjet szerződések is érvényüket vesztik. A szovjet kormány ebben a helyzetben nem maradhat közömbös – jelentette ki Molotov. Érdekes a szovjet kormányfő és külügyminiszter nacionalista, vérségi alapokra hivatkozó érvelése. „A szovjet kormánytól nem lehet azt követelni, hogy közömbösen viszonyuljon az egyvérű ukránok és beloruszok sorsához, akik jogfosztott nemzetként éltek Lengyelországban, most pedig ki vannak szolgáltatva a sorsnak. A szovjet kormány szent kötelességének érzi, hogy segítő kezet nyújtson a testvéri ukránoknak és beloruszoknak Lengyelországban.”
Épp ezért, közli Molotov, behívatták Lengyelország moszkvai nagykövetét, és tudatták vele, hogy a Vörös Hadsereg átlépi a lengyel-szovjet határt, „hogy védelme alá helyezze Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia lakosságát.”
Molotov megjegyzi, senki nem gondolta, hogy a lengyel állam ilyen gyorsan összeomlik, és ami nagyon fontos, leszögezi: a Szovjetunió továbbra is semleges államnak tekinti magát (tehát nem Németország szövetségesének).
A következő napokban a Pravda Nyugat-Belorusszia és Nyugat-Ukrajna felszabadulásáról közöl tudósításokat.
Közép-Ázsiában szeptemberben fejeződik be a Fergána-csatorna építése. A csatorna építői levelet írnak Sztálinnak, amit szeptember 22-én közöl a Pravda. Az egész oldalt kitöltő levél rímes formában íródott, afféle közép-ázsiai eposzra emlékeztet.
Szeptember 23-án az 5. oldalon térképen közlik a lengyelországi „német-szovjet demarkációs vonalat.”
Szeptember 27-én és 28-án Ribbentrop német külügymininiszter Moszkvában tárgyalt. Ma már tudjuk, hogy ekkor került sor a német-szovjet megnemtámadási egyezmény titkos záradékának módosítására, amely szovjet érdekszférába helyezte Litvániát is. Ribbentrop látogatásának végén német-szovjet barátsági és határmegállapító egyezmény született, amely szentesítette Lengyelország felosztását. Ezt a Pravda szeptember 29-én közölte.
Molotov és Ribbentrop közleménye megjegyzi, a német és a szovjet kormány mindent megtettek annak érdekében, hogy megakadályozzák a háborút Németország egyfelől, illetve Franciaország és Anglia között másfelől (szeptember 3-án Franciaország és Nagy-Britannia hadat üzentek Németországnak). „A két kormány ezen törekvései, azonban sikertelenek maradtak. Ilyetén módon tehát megállapításra kerül a tény, hogy Anglia és Franciaország viselik a felelősséget a háború folytatásáért, továbbá, a háború folytatása esetén Németország és a Szovjetunió konzultálni fognak egymással a követendő lépésekről.”
Szeptember 28-án – miután Molotov megzsarolta és erő bevetésével fenyegette meg Tallinnt – szovjet-észt kölcsönös segítségnyújtási egyezményt kötöttek, amely feljogosította a Szovjetuniót, hogy csapatokat helyezzen el Észtország területén. Ezzel megkezdődött a Baltikum szovjetizációjának folyamata is.