Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij életében botrányos írónak számított. Mélyen pszichologizáló és erőteljes szociológiai háttérrel rendelkező könyveiben olyan „tabutémákat” vetett fel, mint a gyilkosság, a börtönélet, a halálbüntetés, a politikai terror, a kannibalizmus, a demencia, a prostitúció, a pedofília, szex. Nem véletlen, hogy Dosztojevszkij élete során sok negatív kritikát kapott, Ördögök című művét – ezt a zseniális próféciát – például egy őrült elme agyszüleményének tartották.
A Dosztojevszkij név hallatán ma sokan valamiféle nagyon komoly, nagyon nehéz, nagyon filozofikus olvasmányra számítanak, holott az író saját korában szokatlan témáival már-már „ponyvának” számított, a műveiben olvasható konzervatív-szlavjanofil fejtegetések ellenére is. Dosztojevszkij egyébként – ki gondolná? – nagyon humoros író is, szövegei finom, érzékeny humorral átszőttek, sokszor nevetést kiváltva az olvasóból.
A nagy Dosztojevszkij-klasszikusok egyike A félkegyelmű (oroszul: Igyiot, Az idióta) című 1869-ben megjelent, egyébként Nyugat-Európában, Itáliában, Firenzében írt regénye. A hagyományos nézőpont szerint, amit Dosztojevszkij egyik, a műről szólt levele is megerősít, A félkegyelműben, Lev Nyikolajevics Miskin személyében az író egyfajta „ideális” embert próbált megrajzolni, egy krisztusi természetű alakot. Ez a krisztusi jelenség az evangéliumi szózataival a száján pedig végül is elbukik, felőrlődik az 1860-as évek képmutató, cinikus orosz társadalmában.
Szóval Miskin herceg lenne az ideális ember, körülötte pedig a pőre valóság.
Nem tudom, nem tudom, hogy lehet-e tényleg Miskint ideális embernek nevezni, és bennem az is erősen kérdéses, hogy Dosztojevszkij maga is így tekintett volna rá (levele ellenére is). Mert persze, miközben Miskin herceg szép szavakkal szól a halálbüntetés ellen; szinte Krisztust megidézve a gyermeki lelkekről; arról hogy a szépség menti meg a világot; és Miskin herceg türelmes, jólelkű, okos – és mindeközben nem is az a legfőbb baj vele, hogy valamilyen betegségben szenved és rohamai vannak; hanem az, hogy ez egy teljesen akarat nélküli ember. Akarat nélküli ember, miközben Dosztojevszkij világszemléletében és keresztény filozófiájában a kereszténység a szabadság, a szabad akarat vallása és hitvallása, mint ahogyan ezt szépen összefoglalta Nyikolaj Bergyajev A Dosztojevszkij világszemlélete című művében. Krisztus vallása a szabadság vallása. De a szabadság akaratot feltételez – ami teljesen hiányzik Miskinből.
A szex és az erotika szavak persze nem szerepelnek A félkegyelműben, de olvasása közben nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez mennyire erotikus töltetű regény. A botrányhős Dosztojevszkij végül is egy olyan regényt írt, amiben – skandallum! – egy férfi két nőt szeret (vagy nem szeret); a két nő is Miskint szereti (vagy nem szereti), miközben a két nőt mások is szeretik. Ez a már-már kicsapongásszerű szerelmi sokszög már önmagában is megbotránkoztató lehetett sok olvasó számára az 1860-as évek Oroszországában, különösen, hogy Nasztaszja Filippovna alakjában a testiség elég nyíltan megjelenik a könyvben. (Dosztojevszkijről egyébként ismert, hogy a testiség, a szexualitás fontos szerepet játszott az életében).
Az egyik főhősnő, Nasztaszja Filippovna, ez a gyönyörű nő kicsapongó életet él, mint erre többször utal a regény. Nasztaszja Filippovna a jelek szerint afféle „luxusprosti”, vagyis gazdag emberek kitartottja; de akár ő maga is csak úgy mindenféle kalandokba keveredik férfiakkal, mint ahogy azt például Moszkvában tette, csak azért, hogy bosszantsa az éppen aktuális szeretőjét, Rogozsint. A pétervári társaság megveti a feslett Nasztaszja Filippovnát, egyedül csak Miskin herceg ismeri fel, hogy viselkedése mögött valamilyen mély bánat és trauma van. Amikor Miskin először megpillantja Nasztaszja Filippovna arcképét, azt mondja, ez egy olyan ember, akiben szenvedés van. Nasztaszja Filippovna, úgymond, szereti Miskint, de végül többször is elmenekül tőle. Nasztaszja Filippovna szabadságra törekvő ember, aki nem akar luxusprosti vagy kitartott lenni. (Nem igazán tudok mit kezdeni azzal, amit már nem egyszer hallottam, hogy úgymond, Nasztaszja Filippovna Oroszország allegóriája lenne. Nem értem miért lenne az).
A másik női főhős, Aglaja Ivanovna Jepancsina nem olyan tapasztalt, mint Nasztaszja Filippovna, de ő is gyönyörű teremtés. Kimondottan lázadó alkat, aki erőteljes vonzalmat érez a tiltott dolgok iránt, és a progresszív eszmék híve. Például levágatja rövidre a haját, mert ez a divat a progresszív nők körében. A még tapasztalatlan és félig gyermeki lelkű Aglaja őszintén és mélyen beleesik a furcsa, nonkonform, de fiatal, kellemes külsejű, jólelkű és művelt Miskin hercegbe.
Csakhogy a probléma abban van, hogy az újszövetségi szólamokat hangoztató, fennkölt eszméket terjesztő akarat nélküli ember képtelen arra a konkrét szeretetre, szerelemre. A regény során végig azt látjuk, hogy Miskin mindig mást mond azzal kapcsolatban, hogy akkor most szereti-e Aglaját vagy Nasztaszja Filippovnát. Olykor egy oldalon belül is más verziókat fogalmaz meg erről, olyan választ ad, amit éppen elvárnak tőle (lásd a regényben Aglaja és Miskin nevezetes beszélgetését a zöld padon). A mű végén Jevgenyij Pavloviccsal való beszélgetésén Miskin hol azt mondja, hogy csak az egyiket szereti, hol azt hogy mindkettőt, hol azt hogy igazából egyiket sem. Vagyis Miskin egy akarat nélküli ember, aki képtelen a valódi, nem absztrakt, hanem két lelket és testet tényleg egymásba fűző szeretetre. Ez lenne hát az ideális ember? Miskin képtelen a testi szerelemre is, mindjárt a regény elején mondja, hogy ő betegsége folytán képtelen a testi kapcsolatra, és a regény végén is elhangzik, hogy Miskin herceg még szűz.
És igen, Nasztaszja Filippovna és Aglaja is testi közeledést, igazi férfi-női kapcsolatot várnak tőle. Nasztaszja Filippovna elmenekül tőle az esküvőjük napján, inkább a brutális férfierőt jelképező Rogozsint választja, azt a Rogozsint, aki egykor még kékre-zöldre is verte őt. Aglaja szinte felkínálja magát Miskinnek, aki azonban képtelen értelmezni a lány tetteit. Miskin okos ember, aki jól érti az emberi pszichológiát, amikor azonban a szexualitásra kerül a sor, tehetetlen és értetlen, amikor a szeretetre kerül sor, akarat nélküli és passzív.
Szóval, a helyzet az, hogy ha nincs olyan dolog, hogy szexualitás, akkor Miskin herceg az ideális ember. Ha azonban létezik valami olyasmi, amit úgy hívunk, hogy szexualitás, akkor Miskin herceg minden jólelkűsége ellenére, egy szánalmas idióta. Ezért nevezhető feltételesen „erotikus” regénynek A félkegyelmű. (Ez a dilemma nem egyedülálló Dosztojevszkijnél: az Ördögökben Sztavroginról Verhovenszkij által elmesélt történet ugyanebben az dimenzióban értelmezhető.)